Az elmúlt évezred egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája, amely még a 2013-as árvizeknél is súlyosabb volt, kétségkívül az 1342-es magdalénai árvíz volt.
Nevét onnan kapta, hogy a nagy árvíz napja, 1342. július 22. a katolikus szentek naptára szerint Szent Magdolna napja volt.
A szerencsétlenség mélyebb oka egy hatalmas időjárási változás volt, amely akkoriban sújtotta Európát.
A kutatók ma a kis jégkorszakról beszélnek, amely 1275 és 1300 között kezdődött, és amelynek során többek között a nyarak hirtelen lehűltek.
Ennek következtében a kontinens drámai terméskieséseket, gazdasági összeomlásokat és éhínségeket szenvedett el. Különösen említésre méltó például az 1315-17-es nagy éhínség (“A nagy éhínség”) és a sáskajárás, különösen az 1338-as.
Az 1341/42-es tél jéghideg volt, és hatalmas mennyiségű havat hozott. Amikor hirtelen megindult az olvadás, és a hótömegek olvadni kezdtek, ez az első árvizeket eredményezte, amelyek elsöpörték a prágai Judit-hidat, a Károly-híd elődjét.
Miután a tavasz és a nyár eleje is nagyon csapadékos volt, végül egy hőhullám következett, amely kiszárította és bekorhasztotta a talajt, így az alig tudott több vizet felvenni.
Amikor végre megjelent az eső, az emberek remélték, hogy legalább a termés egy részét meg tudják menteni.
A július 19. és 22. közötti napokban azonban olyan mennyiségű eső zúdult az égből, hogy a talaj már nem tudta elnyelni a vizet, és a folyók tomboló áradattá váltak.
Számtalan házat és más épületet sodort el a víz, a nagy folyók, például a Duna, a Rajna és a Majna mentén szinte az összes híd megsemmisült, és csak a Duna térségében több mint 6000 ember halt meg.
A mezőgazdaságra nézve azonban a következmények még pusztítóbbak voltak.
A víz ugyanis elsöpörte a talajt, és néhány óra alatt mintegy 13 milliárd tonna termőföld veszett oda – ez a mennyiség 2000 évbe telne normális időjárási körülmények között.
Ennek közvetlen következményeként tömeges éhínségekre került sor, és az amúgy is legyengült emberek még fogékonyabbá váltak a betegségekre. Így valószínű, hogy az árvíz is elősegítette az 1346 és 1353 közötti pestisjárványokat, amelyek a mai Németország területén a lakosság mintegy harmadát elpusztították.
Egy korabeli szemtanú így írja le az áradást:
“Azon a nyáron olyan nagy vízözön volt a mi övezetünk egész földkerekségén, amely nem felhőszakadásból eredt, hanem úgy tűnt, mintha mindenhonnan, még a hegyek tetejéről is ömlött volna a víz [….]. A Duna, a Rajna és a Majna tornyokat, nagyon erős falakat, hidakat, házakat és a városok bástyáit sodorta el, az ég kapui megnyíltak, és eső hullott a földre, mint Noé 600. évében. Noé életének évében […], Würzburgban történt, hogy ott a Main hevesen összetörte a hidat, és sok embert kényszerített arra, hogy elhagyja lakhelyét.”
(Forrás: Curt Weikinn, Quellentexte zur Witterungsgeschichte Europas von der Zeitwende bis zum Jahr 1850, Akademie Verlag, Berlin 1958; fordítás a szerzőtől.)