Modern világunk minden ellentéte és a föld kultúrái és régiói közötti különbségek ellenére van legalább egy elem, amely mindenkit egyesít és “egy asztalhoz ültet”: az étel. De vajon az étkezési kultúra tényleg csak a túlélés biztosítására és a közösségteremtésre szolgál?
Ez a cikk bemutatja, hogy az étkezési kultúra hogyan működhetett hajtó és dinamizáló elemként, és milyen pozitív vagy negatív hatással volt a kultúrára, a gazdaságra, a politikára és az emberek és nemzetek életszínvonalára.
Az európai történelem két jelentős és máig ható korszakát emeljük ki: a Római Birodalmat a korai császárkorban, a 0. év körül, valamint Európát a reneszánsz és a felfedezőutak idején, az 1500-as évek körül.
Míg a korai rómaiak még nagyon egyszerű táplálkozással éltek, a korai császárkor elitje olyan spekulatív fényűzést alakított ki, amely Róma új világhatalmi státuszának is megfelelt. A dekadencia kritikát is kiváltott – két táplálkozási koncepció között ellentét alakult ki. Az étkezési kultúra e formáin túl a római főzőművészet mindenekelőtt az elhatárolódás eszközeként szolgált – egyrészt tükrözte a társadalmi hierarchiákat, de a római “civilizáció” és a birodalom határain túli “barbárok” közötti ellentétet is kívánták.
A korai császárkorban a táplálkozás olyan szintet ért el, amely csak a kora újkorban forradalmasodott újra. A gazdagok egészségesen és kiegyensúlyozottan táplálkoztak, de a köznép nem jutott hozzá a római magas szintű étkezési kultúra luxusához. A római irodalom is sokat foglalkozott az egészséges táplálkozással. Róma étkezési kultúrája és gazdasága a császárkorban teljes mértékben függött a provinciáktól és a külföldiekkel folytatott kereskedelemtől.
A késő középkorban a fűszerkereskedelem egyre fontosabbá vált. Ezért Európa végül átvette a világkereskedelmet, a portugálok és a hollandok kiterjesztették befolyásukat az Indiai-óceánon, a spanyol hódítók pedig meghódították Amerikát. Ami ezután következett, az hihetetlen változás volt Európa kultúrájában. Ennek eredménye a globalizáció, a népességnövekedés, valamint a gazdasági terjeszkedés volt az ültetvényrendszer létrehozásával, a kolumbiai csere és a rabszolgaság révén.
A reneszánsz kori étkezési kultúra még mindig nagy hangsúlyt fektetett a színpadra állításra, beleértve a nyilvánosság bevonását is. Később a sok új élelmiszer, mint például a kávé és a burgonya, szintén maradandó hatással volt az európaiak étkezési kultúrájára és mindennapi életére. A konyhaművészet egyre kifinomultabbá vált.
Mindkét étkezési kultúra közös jellemzője a más kultúrák felé fordulás. Új növényeket és állatokat importáltak, és sok esetben bizonyos függőség alakult ki a külfölddel folytatott kereskedelemben.
Mind az ókori Róma, mind a kora újkori Európa nem habozott más országokat és régiókat, valamint azok erőforrásait és kereskedelmi útvonalait elfoglalni és kizsákmányolni. A római provinciák és az európai gyarmatok fontos szerepet játszottak országaik gazdasági terjeszkedésében. Az étkezési kultúrákkal természetesen identitás és elhatárolódás is létrejött, legyen szó a rómaiaknál a civilizáció és a barbárság közötti ellentétről, vagy korszakokon átívelően a társadalmi osztályok, a szegények és a gazdagok, a parasztok és a nemesek közötti különbségről.
Ugyanakkor egyértelmű különbségek is kimutathatók: A római étkezési kultúra nagyon heterogén, sőt bizonyos mértékkel tabu volt – és ezért nem volt annyira identitásképző, mint például a késő kora újkorban kialakuló nemzeti konyhák. Róma csupán egy politikai egység volt, amely számos kulturális kört lefedett, részben lemásolt és magába olvasztott – egészen ellentétben az 1500 körüli széttöredezett Európával.
A késő ókorban ráadásul az életszínvonal jelentősen visszaesett, a Római Birodalom és annak magas étkezési kultúrája felbomlott, és megkezdődött a népvándorlás időszaka. Már a korai császárkorban, Róma aranykorában a szegények szinte egyáltalán nem jutottak hozzá az étkezési luxushoz, és ez nem is változott soha.
A kora újkorban viszont a köznemesi polgárság egyre erősebbé válik. A gazdagság növekszik, a világ egyre kisebb lesz, és az átlagemberek is legkésőbb a modern kor kezdete óta hozzáférnek az egzotikus ételekhez és a magas szintű konyhaművészethez. Az ember nem tudta és nem tudja megkerülni az ételt, az a mindennapi élet fontos eleme – mindenkor. Az étkezési kultúrák tanulmányozása nemcsak a régmúlt idők embereinek gondolkodásmódjába és viselkedésmódjába enged bepillantást, hanem megmutatja az ételek kultúrára, gazdaságra és politikára gyakorolt hatását és dinamizáló hatását is.
(Ch. Sch.)