Michelangelo Buonarrotinak, a reneszánsz sztárjának komoly problémái voltak II.

 

A Rovere pápa egy itáliai területi fejedelem stílusában viselte hivatalát, és 1505-ben Firenzéből Rómába hívta Michelangelót, hogy megépítse Julius rendkívüli, különösen nagy és szabadon álló síremlékét, amelyet akkor a Szent Péter-bazilikában központi helyre szántak. Michelangelo vonakodva engedelmeskedett, mert Firenzében emiatt fontos projekteket kellett felfüggesztenie. De mivel már akkoriban is fiatal híresség volt, 10 000 dukátos fizetésre számíthatott, ami meglehetősen nagy összeg volt. És mivel Julius akkor már több mint 60 éves volt, ésszerűnek tűnt a megrendelés gyors feldolgozása.

Michelangelo először a carrarai kőbányákban kellett és akarta felügyelni a márványtömbök kitermelését. Ezek 1506 tavaszán érkeztek meg a műhelyébe.

 

Elkészültek az első tervek; az emlékművet szobrok egész serege népesítette volna be. Michelangelo munkához látott.

 

Körülbelül 20 hónappal később azonban közbeszólt a Szent Péter-bazilika rendkívül költséges új építése. Julius hátat fordított Michelangelónak – ettől kezdve nem történt több kifizetés. Ettől a pillanattól kezdve a pápát néhány évig csak az új presztízscélja érdekelte, hogy Rómát egyszer s mindenkorra a kereszténység fővárosává tegye. Erre Julius végül még az engedékenységet is igénybe vette. Michelangelo dühösen és csalódottan tért vissza Firenzébe.

A Szent Péter templom építési munkálatai még a közeli Sixtus-kápolnát is megrázták, és a mennyezeten keletkezett repedések felújításra kényszerítették.

1508-ban Julius visszahívta Michelangelót Rómába. Az első távozása után a művész megesküdött, hogy soha többé nem tér vissza. Ő azonban hagyta magát meggyőzni, mert most végre a síremlékkel kapcsolatos munkálatokat is elő kellett mozdítani. Alighogy azonban a helyszínen járt, a felújított Sixtus mennyezetének megfestése hirtelen fontosabbnak tűnt Julius számára, és kezdetben Michelangelónak ajánlotta fel ezt a megbízást.

A reneszánsz talán legnagyobb műalkotásán – már ami a felületet illeti – 1512-ig dolgoztak. Michelangelo minden művészi és filozófiai gondolatát beleadta ebbe a mamutprojektbe.

1513 februárjában Julius meghalt – 8 éven át két makacs ember csapott össze, mérte össze magát, és makacsul ragaszkodott a tervezési szuverenitáshoz. Ennek tehát vége.

Ettől kezdve Michelangelónak tárgyalnia kellett a halott családjával a síremléken végzett további munkálatokról. Ez is még sok évet vett igénybe. 1545-ben – időközben Michelangelo még az Utolsó ítéletet is elkészítette a Sixtusban – végre elkészült a síremlék, és a ma ismert formában felállíthatták a San Pietro in Vincoliban. Csak a világhírű Mózes kétségtelenül maga a mester készítette, a többi figura nyilvánvalóan műhelymunka.

 

És – a síremlék egy kenotáfium. Julius ugyanis a Szent Péter-bazilikában nyugszik, nehezen megtalálhatóan – a legegyszerűbb márványtábla alatt.

Történetek, amelyeket a történelem ír.

 

(A.W.)