Ha valaki saját erőfeszítései révén jut trónra, akkor jól teszi, ha ezt az igényt minden lehetséges eszközzel legitimálja. Ez még fontosabbnak tűnt, mint ma, egy olyan korban, amikor az emberek még hittek a királyság legitimitásában, és abban, hogy az uralkodók közvetlenül Istentől kapják a kegyelmet.
Ezért Bonaparte Napóleon is minden alkalmat megragadott, hogy az ősi hagyományok nyomába eredjen. Nemcsak a kontinens egyik legrégebbi nemesi családjából választotta feleségét (Ausztriai Mária-Louise), hanem uralkodói megjelenésében is minden lehetséges eszközzel igyekezett alátámasztani igényének legitimitását.
Ennek leghíresebb jele minden bizonnyal az “Aigle de drapeu” (zászlós sas), amelyet 1804-ben vezetett be a Grande Armée minden egyes ezrede számára, és amelyet, mint köztudott, a római légiós sasról mintáztak.
Sokkal kevesebbet tudunk viszont a méhekről, amelyek mindent díszítettek körülötte, a székeinek gazdag selymeitől kezdve a trónjáig és a koronázási köpenyéig.
A forradalom zűrzavarából feltámadt, önjelölt császárként ugyanis nem folytathatta a megbuktatott Bourbonok hagyományait, így a liliomnak mint házuk jelének el kellett tűnnie.
Az új jelvények keresése során azonban sem a Valois-házból, sem a Karolingok dinasztiájából nem vett példát, sőt a Karolingokat is úgy érezte, hogy ki kell hagynia.
Ehelyett a legrégebbi frank dinasztiához, a Merovingokhoz, és különösen az első frank királyhoz, I. Childerichez folyamodott.
Ugyanis már 1653-ban a tornai Szent Brictius-templom temetőjében építkezők ritka leletre bukkantak.
Kiásták egy ember csontvázát, akit itt temettek el gazdag kincsek között. A behívott pap az arany pecsétgyűrűről, amelyen egy férfi mellszobra és a “Childerici Regis” felirat volt látható, felismerte, hogy ez a 481-ben elhunyt I. Childeric meroving király sírja lehet.
A csontokon kívül aranyhímzésű ruhák, drágakövekkel díszített kardok és számos ékszer, köztük arany rovarfigurák maradványai is előkerültek.
Miután a kincset kiemelték és átválogatták, a holland kormányzó közvetítésével I. Leopold császárhoz került, aki átadta azt XIV Lajosnak.
Így került végül Párizsba, és a királyi könyvtárban őrizték, ahol végül Napóleon fedezte fel.
Akárcsak a tudós orvos, J. J. Chiflet, aki 1655-ben megjelent “Anastasis Childerici” című művében leírta a sírban talált ékszereket, ő is méheket vélt látni bennük, ezért a méhet választotta háza új jelének.
Az 1831-ben történt lopás következtében az eredeti 300 arany méhből mára csak kettő maradt meg. A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek nem méhek, hanem kabócák ábrázolásai.
Ha tehát Napóleon a mai ismeretek szerint történelmileg helyesen járt volna el, akkor a kabócát és nem a méhet kellett volna választania uralma jeléül.