Maurice Ravel 1928-ban komponálta a Bolerót Ida Rubinstein táncosnő számára.

Egész életében nagyon megosztott volt a kapcsolata ezzel a művével, amely hamar nagy sikert aratott, és általában azonnal a nevéhez kötődik.

 

A 15 perces darab kompozíciós-technikai oldalát vizsgálva hamar feltűnik, hogy a szerkezet megdöbbentően egyszerű. Egy ¾-es ütemű ostinato ritmus fölött, amelyet a kisdob játszik a darab során, két 16 ütemű dallam váltakozva virágzik. A Bolero izgalmas tetőpontját a kérlelhetetlen crescendo, a hangszerek növekvő száma és a benyomást kereső harmóniai fordulat adja. Maga Ravel is tudta persze, hogy a nagy művészet másképp néz ki.

Így a zeneszerző kijelentette, hogy a Bolero “tiszta zenekari darab zene nélkül, semmi más, csak egy hosszú, progresszív crescendo”. Máshol pedig: “Egyetlen remekművet alkottam, ez a Bolero; sajnos nincs benne zene”. Ravel ezzel arra utalt, hogy más, jóval összetettebb művei sokkal kisebb visszhangot kaptak a közönségtől.

 

Ezt a Bolerót, amelynek alaposan kísértő dallama és felismerhető ritmusa van, nagyon gyakran “használták fel” más projektekhez.

Itt kell kiemelni, hogy a boleró ugyanolyan tánc, mint a keringő, a pasodoble, a tangó vagy a menüett. Egyesek szerint a név Ravel találmánya. Egy újabb jele annak, hogy ez a kompozíció mennyire drasztikus volt az emberiség emlékezete számára.

 

YouTube

Mit dem Laden des Videos akzeptieren Sie die Datenschutzerklärung von YouTube.
Mehr erfahren

Video laden

 

Ida Rubinstein Bronislava Nijinska által koreografált előadása után, amely a táncosnő buja mozdulataival egyszerre lenyűgözte és sokkolta a párizsi közönséget, Maurice Béjart 1961-ben szintén készített egy híres balettváltozatot.

1939-ben Benny Goodman és zenekara rögzítette a darab szvinges változatát. Ez a változat is sikeres lett.

1968-ban Ennio Morricone olasz zeneszerző Ravel Bolerójának ritmusát használta fel az “Il Mercenario” (“A rettegett kettes”) című spagettiwestern főcímdalához.

Bruno Bozzetto 1976-ban pedig Walt Disney “Fantáziáját” parodizálta az “Allegro non troppo” című filmjében; a Bolero a háttérzenéje a harmadik epizódnak, amelyben egy bizarr evolúciót írnak le.

Az 1979-es amerikai játékfilm, a “Ten – az álomnő” Bo Derekkel a nem túl klasszikusan ambiciózus közönség számára is ismerős lehet. Ravel Bolero című művének fontos szerepe van ebben a műben, méghozzá erősen erotikus értelemben.

Végül az 1984-es szarajevói olimpián a Jayne Torvill és Christopher Dean páros Ravel Bolerójának hangjaira táncolt aranyérmet a műjégen.

Legkésőbb ettől kezdve nem volt olyan, aki ne hordta volna magával ezt a fülbemászó dallamot időnként.

 

(A. W.)